Egótlanság (Anattá)

részlet Nyanatiloka Maháthera írásából

„…Európában és Amerikában is egy hatalmas buddhista hullám kezdődött, amit már nem lehet háttérbe szorítani vagy elnyomni, ami előbb-utóbb el fogja árasztani a világot jótékony hatásával…
…A világban mindenhol küzdenek a szabadságért és függetlenségért, külső és belső szinten egyaránt…

A legtöbb ember számára a leglényegesebb pont Buddha alapvető tanítása a jelenségekről, az egótlanságról, és a létezés személytelenségéről (Páliul anattá). Ez a középút két szélsőség között: egyfelől egy spirituális hit egy örök ego-entitásról, vagy lélekről, ami túléli a halált; másfelől a materialista elképzelés egy ideiglenes ego-entitásról, ami a halállal megsemmisül.

Ezért azt mondják: háromféle tanár van a világon. Az első tanár az örök ego-entitás létezéséről tanít, ami túléli a halált: ő az eternalista (például a kereszténység). A második tanár az ideiglenes ego-entitásról tanít, ami a halállal megsemmisül: ő a materialista. A harmadik tanár sem az örök, sem az ideiglenes ego-entitásról sem tanít: ő a Buddha. Buddha azt tanítja, hogy amit mi egónak, önvalónak, léleknek, személyiségnek… stb. hívunk, az csak egy sablonos kifejezés, ami nem utal egyetlen valós lényre sem.
És azt tanítja, hogy csak arra jöhetünk rá, hogy a pszichés-fizikai létezés pillanatról pillanatra változik. Anélkül, hogy megértenénk a létezés egótlanságát, nem lehetséges a tényleges megértése a Buddha szónak. És enélkül nem lehetséges felfogni a felszabadulás célját, és a tudat megszabadulását, amit Buddha kihirdetett. Ez az egótlan létezés tana alkotja Buddha felszabadulásról szóló tanának eszenciáját. Így ezen az egótlanság vagy éntelenség tanon, anattán, áll vagy bukik az egész buddhista tanítás.

Valójában mindenki számára, aki szeretne elmélyedni a buddhista iratok tanulmányozásában, a legjobb az lenne, ha már rögtön az elején megismerkedne a két módszerrel, amivel Buddha tanította a Dharmát. Az első módszer, a hétköznapi nyelven tanítás; a másik módszer a filozofikus megfogalmazásban tanítás. Az első a hétköznapi igazságokkal függ össze, vohára-sacca, a második meg igazságokkal az abszolút tudatban, paramattha-sacca.

Ezért, amikor Buddha olyan kifejezéseket használ, mint Én, személyem, magam… stb. ezt úgy kell értelmezni, mint hétköznapi nyelvezetet, ezért nem helyes a magasabb tudatban (paramattha-vacana). Olyan ez, mint a felkelő és lenyugvó napról beszélni, habár teljesen tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egyezik a valósággal. Ezért Buddha azt tanítja, hogy az abszolútban, a létezés pszichofizikai jelenségei között nem található semmilyen örök vagy ideiglenes ego-entitás sem, ezért aztán az összes létezés személytelen (vagy anattá).

A Buddha minden szempontból az arany középút tanítója, etikailag éppúgy, mint filozofikusan. Etikai szempontból például Buddha elutasítja a két szélsőséget: az érzéki örömök és az önsanyargatás útját. Filozofikus szempontból elutasítja az örök és az ideiglenes természetét az ego-entitásnak. Ezért elutasítja a hitet egy abszolút önvalóban, vagy abban, hogy létünk különböző fázisaiban teljesen mások vagyunk. Elutasítja az eleve elrendelést csakúgy, mint a véletleneket. Elutasítja a hitet az abszolút létezésben és az abszolút nemlétezésben, a szabad akarat létében és nemlétében.

Mindezen dolgok letisztulnak annak, aki megérti az egótlanságot és a létezés jelenségének kondicionált természetét. Ezen két igazság megértésétől függ Buddha teljes tanának megértése. Ezért aztán a megértés és a létezés jelenségének kondicionálatlansága és egótlansága az alapja a nemes nyolcrétű ösvény megvalósításának, ami a megszabaduláshoz vezet minden hiábavalóság és szenvedés alól:

1. helyes megértés (szemlélet),
2. helyes gondolkodás (szándék),
3. helyes beszéd,
4. helyes cselekvés,
5. helyes megélhetés,
6. helyes erőfeszítés,
7. helyes tudatosság (éberség),
8. helyes elmélyedés.

Csak ez az arany középút, ami ezen a két helyes megértésen alapul, vagyis az éntelenségen és kondicionálatlanságon, tudja enyhíteni és elpusztítani az Én hamis illúzióit és sóvárgásait, amik minden háború és vérontás gyökér okai a világban. De enélkül a két megértés nélkül nem lehet megvalósítani a Buddha által kitűzött szent és békés célt.

A buddhizmus szerint, a létezés teljessége tartalmazza a fent említett öt dolgot, vagy még rövidebben három csoportra lehet osztani: anyagi világ, tudatosság és a mentális tényezők. Ez a három csoport tartalmazza azokat a fontos és végső dolgokat, habár ezek múló és tünékeny jelenségek, egy pillanatra felvillannak, hogy aztán azonnal eltűnjenek mindörökre. Ezért aztán minden esetben, amikor buddhista szövegek megemlítik az Ént, élő lényt, vagy egyéb ilyet (még Buddhát magát is), ezek pusztán a hétköznapi nyelvezet kifejezései, anélkül hogy bármilyen valós lényre utalnának. Ezért mondta azt Buddha, „Lehetetlen, nem lehetséges, hogy valaki igazi megértéssel úgy tekintsen bármire is, mint valós létezőre.”

Akinek nincs megértése az egótlan létezésről, és aki még mindig ragaszkodik az önillúzióhoz, nem foghatja fel és értheti meg Buddha Négy Nemes Igazságát.

Ez a Négy Nemes Igazság a következő:
1. a létezés mulandóságának, kielégíthetetlenségének és személytelenségének az igazsága;
2. az igazság, hogy a folyamatos újjászületés és szenvedés az ön-illúzióban és a létezés utáni vágyban gyökeredzik;
3. az igazság, hogy minden ön-illúzió, hiúság és vágyakozás kioltásával a folyamatos újjászületésektől meg lehet szabadulni; és
4. az igazság, hogy a nemes nyolcrétű ösvény helyes megértése az út, ami ehhez a célhoz vezet.

Aki még nem hatolt át az ego-illúzión, és még mindig ragaszkodik a hiúsághoz, azt fogja hinni, hogy ő maga az, aki szenved, hogy ő maga az, aki jó vagy rossz tetteket hajt végre, amik az újjászületéshez vezetnek, ő maga az, aki eléri a Nirvánát, hogy ő maga az, aki tökéletesíti majd a nemes nyolcrétű ösvényt.

Aki azonban már teljesen meghaladta a létezés egótlanságát, tudja, hogy a legfelsőbb tudatnál már nincs egyén, aki szenved, aki karmikus tetteket hajt végre, aki eléri a Nirvánát, és aki tökéletesíti a nemes nyolcrétű ösvényt. Ezért van ez a Viszuddhimaggában, hogy:

Ahol jelen van a szenvedés, ott nincs szenvedő.
Ahol tett van, ott nincs jelen elkövető
Nirvána van, de nincs ember, ki elérhetné.
Ösvény van, de ki járna rajta, olyat nem lelnél.

Vagy másik:
Tettek elkövetőit nem találod,
sem olyat, ki learatja a gyümölcsöt.
Az üres jelenség hömpölyög!
Ez az egyetlen helyes nézet.

Ezért ha a létezés egótlanságának tanát visszautasítják, Buddha szavait utasítják vissza. De ha a létezés személytelenségének a megértésével, teljesen kioltjuk a hiúságunkat, akkor Buddha tanításának a célját felismerjük: szabadság az Én és Enyém hiábavalóságától, és a Nirvána legmagasabb békéje.

Fordította: Vörös Viktor