Programajánló

Programajánló

Élj Tudatosan tábor – ősz

Tudjuk jól, hogy egyetlen dolog állandó; a változás.

Az idő az óra mutatója szerint egyforma sebességgel múlik. És ezzel együtt léteznek idő minőségek, időszakok, amelyeket mindannyian megfigyelhetünk a saját életünkben is. És létezik az időszerűség fogalma is, amikor pl. egyszerűen valamit könnyebb megtenni, mint máskor, mert támogatva van. Egyéb dolgok mellett erről is fogunk beszélgetni.

A 2022 tavaszi Arany Hegyes tábor során szó volt arról, hogy a kínai asztrológia szerint Víz-Tigris időszak van és ennek milyen jellege van (erre majd emlékeztetjük magunkat ebben a táborban és megnézzük, hogy eddig, hogyan éltük meg).

A I Ching – A változások könyve több ezer éves tapasztalatát is segítségül hívtuk tavasszal, ami azt üzente, hogy a következő év (Hold Új Év) hozza el a külvilágban a nagyobb változást.

A történelem során számos alkalommal voltak és minden bizony lesznek is nagyobb változások, szóval mondhatnánk, hogy semmi különös. Ám ezzel együtt mégis az, mert ez most és velünk történik, ezért nem mindegy, hogy a külvilágban történő változást hogyan éljük meg, amelynek megélése a látásmódunktól is függ és természetesen a tudatunk kondicionálásától, illetve nyitottságától is.

Ebben a táborban az információn túl nem csupán rátekintünk, hogy mi magunk mennyire vagyunk képesek változni, hanem olyan gyakorlatokat is fogunk végezni, amelyek abban segítenek, hogy a változással tudjunk változni.

Ha hívást érzel magadban arra, hogy 3 napot jó hangulatban és hasznosan együtt töltsünk, akkor ne hezitálj, jelezd számunkra. 🙂

Az ideje: 2022. november 25-27 (péntek reggeltől vasárnap délutánig)

Hely: Tinnye

Szeretettel várunk 

Élj Tudatosan tábor – nyár

Sziasztok, 

Újra lesz tábor, lehetőségünk az együttlétre, fejlődésre, kapcsolódásra, jól-létre!!!

Élvezhetjük pár napig a jó levegőt, gyakorolhatunk a kertben párosan, csoportosan és egyedül is.  Finomakat ehetünk, elmélyedhetünk egy-egy gyakorlat során önmagunkban, felismerésekre tehetünk szert, ami új szintre emelheti megértésünket, és új szokásokat alakíthatunk ki, amik jobbíthatják az életminőségünket. Feltöltődhetünk és kiléphetünk a mindennapok kerékvágásából. 

A mostani tábor témája a kontempláció lesz. Mindennapjaink és kapcsolódásaink minősége, tudatállapotunk és érzékelésünk is függ attól, hogy mennyire pontosan tudjuk megfigyelni a dolgokat, önmagunkat, másokat és a világot magunk körül. Mennyire befolyásolja érzékelésünket a memóriánk, a vágyaink, a hozzáállásunk és elvárásaink? Úgy látjuk a világot és önmagunkat ahogy van? Vagy talán mégsem…

Ezekhez végzünk majd gyakorlatokat egymást segítve és egyénileg is, valamint egyéb programokon is lehetőség lesz részt venni, úgy mint különféle edzések, nyújtás, meditáció, borulás, teázás, egyéni konzultáció, tarot …

Időtartam: szeptember 16. 11.00 – szeptember 19. 17.00

Várunk szeretettel!

Élj Tudatosan tábor – tavasz


Meg tudod-e tartani az életenergiád és nem hagyni, hogy szétszóródjon? Meg tudod-e tartani a közeped, a Belső Stabilitásod? Tudsz változni a változással?

Egyre inkább sűrűsödik az energia a kollektív térben. Csak idő kérdése volt, hogy mikor manifesztálódik mindaz, ami mostanság történik.

A fő kérdések, hogy hogyan reagálunk a történésekre: vissza tudunk-e térni a „közepünkhöz”, illetve mennyire erős a „közepünk”? Vissza tudunk-e térni a Szívünkhöz vagy magukkal sodornak a hullámok, amelyek ebben az évben és az ezt követő években valószínűsíthetően egyre nagyobbak is lesznek.

Ha képesek vagyunk elengedni a kondícionáltságunkat, legyenek azok akár érzelmiek, akár mentálisak, melyek merevvé tesznek és akadályoznak, akkor mindezzel elősegítjük, hogy a „báb” állapotból kijöjjünk, és „pillangóként” szülessünk újjá, automata követőből irányítóvá váljunk.

A 2022-es tavaszi 4 napos Arany Hegy tábor témája és gyakorlatai abban tudnak segíteni, hogy képesek legyünk meglovagolni a hullámokat. Ahhoz is hozzájárul, hogy bátorsággal, hittel, bizalommal a Szívünkben legyünk jelen.

A tábor során olyan gyakorlatokat is fogunk végezni, amelyeket csupán társakkal tudunk megtenni, a gyakorlatok azért fontosak, mert bizonyos dolgokra csupán akkor derül fény, ha azok visszatükröződnek a külvilág tükrében. És csak amire Fény derül, amit tudatosítunk, azt tudjuk felülírni, áttranszformálni, megnemesíteni.

Akár velünk tartasz ezen a 4 napon, akár másfelé visz az utad, érdemes az alábbi kérdéseken szemlélődni:

Miképpen reagálsz egy hirtelen felbukkanó váratlan helyzetre?
Milyen érzeteket vált ki benned egy, a külvilágból jövő erőteljes, akár erőszakos, agresszív, indulatos energia?
Képes vagy-e megakadályozni, hogy az események magukkal ragadjanak, azaz határozottan, ám de szeretetteljesen a határaidat meghúzni?
Meg tudod-e tartani az életenergiád és nem hagyni, hogy szétszóródjon?

Ez utóbbi kérdés témája a 2022-es év egyik nagy „tanítása” mindannyiunk számára.

Helyszín: Tinnye (Budapesthez közel a Pilis hegységben.)
Szállás: kőházban, 4-6-10 fős szobákban
Időtartam: 2022. április 7. 11:00 – április 10. 17:00

Ha hívást érzel, kérdésed van, akkor kérjük, írj.

Közelgő programjaink

Esemény Időpont Leírás
Gyere Velünk Indiába 2017. április 08 – 29. 3 hetes utazás India legszentebb városaiba. Ismerd meg Indiát – ismerd meg önmagad
Himalájai utazás 2017. június 03 – 24. A fenséges Himalájai hegyei között sétálhatunk 3 hétig. Nem szükséges speciális képesség vagy erőnlét hozzá.
Tábor 2017. július 05-09.
Tábor 2017. augusztus 16-20.
Tábor 2017. szeptember 20-24.

india2017

Ajánlott programok

 

2017. április 23. Kirtan band és Barátai koncert

 

A Kirtán zenei világa és a dalok szövege elcsendesíti az elmét, és életörömöt ébreszt a szívekben. Amikor pedig, mindenzt közösen, egy térben tesszük, eltünnek az emberi különbözőségeink és együtt emelkedünk.

2017. április 15. Karuna Mantra Experiment Heigl Lászlóval – koncert

 

Egy kísérleti alkalomra hívunk, ahol mantrákat, imákat helyezünk át a saját zenei nyelvünkre, a mostba.

2017. április 05.  Együtt-lét: Szeretettánc

 

Hívjuk be a szívünk terébe és táncoljunk vele, táncoljuk meg őt. Nézzük meg hogyan vezet, mennyire tudjuk követni a mozdulatait és mennyire engedjük át magunkat a vezetésének.

2017. április 6. Bebázódott nőiesség – Torner Noémi

 

A női minőség ott van benned, csupán a gátló tényezők nem engedik megnyilvánulni… de ha már begubózás van, akkor használd a javadra.

  1. március 30.
Buddhista útravalók, Sayayal Anuttara

 

Buddhista szerzetesnő Burmából Nyílvános előadás és meditáció

Mi történik, ha Budapesten egy hétköznapi estén elmegyünk két órára egy helyre, ahol egy távolról érkezett, különleges vendég, egy tiszta és szent életű buddhista női tanító jelenik meg?