Flexibilis Tolerancia – avagy miért tűrjük el azt, ami nem jó számunkra?

Van-e egy olyan belső megtartó Erőnk, ami segít minket, hogy ne vesszünk bele a mindennapok turbulenciájába?

Képesek vagyunk szeretni önmagunkat? (érzésben, nem csupán kognitív szinten)

Hogy állunk a Belső Stabilitással?

Van-e szabad akarat vagy determinált minden lépésünk?

Sok emberben felmerül a kérdés, hiszen, ha eleve el van rendelve, hogy mi történik velünk, akkor hiába erőlködünk, teszünk meg mindent a változásért. A válasz, hogy egyszerre igaz a kettő, ahogy a világban egy szint felett a paradoxonok működnek.

A korábbi tetteink, gondolataink, érzéseink, vágyaink, vonzódásaink és averzióink alapján kialakul egy „sáv”, amin belül viszont a jelen pillanatban mozgásterünk van a szabad akarattal, hogy döntsünk, tegyünk, változzunk és változtassunk. Ez a jelenlegi döntés fogja kialakítani a jövőbeli időpont „sávját”, determinációját, amin belül újra lesz bizonyos mozgási lehetőségünk (még akkor is, ha ez néha nagyon kicsi, vagy épp semekkora, de máskor tágas).

Az önfejlesztés segítségével (megfigyelés, analizálás, megértés, tudatosságszint emelkedés, sattvikus energia stabilitása, megtapasztalás, elme uralma és meghaladása, stb.) elérhetjük, hogy stabil, harmonikus tudatállapotban élhessünk. Így a külső körülmények kisebb intenzitással vannak ránk hatással, nagyobb képet látunk a világból – egyrészt mert nem szűkíti be az elme az érzékelés határait, másrészt, mert meglátunk olyan folyamatokat, mintákat, esszenciákat, törvényeket, amiket korábban nem láttunk.

Ezzel a tudással „könnyebben” tudjuk kezelni az olyan bekövetkező helyzeteket, mint egy veszteség (szerettünk halála, párkapcsolat megszakadása, anyagi veszteség, …), egy kényelmetlen, a komfortzónából kimozdító helyzet, egy bizonytalan időszak, ami egyébként feszültséget szülne.

 Ha azt vesszük észre, hogy a pillanatban kibillentünk az egyensúlyi középállapotból, a magasabb szintű öröm, harmónia, nyugalom állapotából, akkor nézzük meg, hogy vajon milyen múltbeli döntésünk vezetett ehhez a helyzethez és mit kell tennünk, hogy újra ne következzen be? És mit kell változtatunk ahhoz, hogy a jelen pillanatot el tudjuk fogadni elnyomás és önbecsapás nélkül? 

Hogyan lettünk kondicionáltak…

Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:

– Ma rajzolni fogunk.

– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:

– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.

– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:

– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.

A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.

Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.

– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:

– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.

A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.

Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.

Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.

– Ma rajzolni fogunk!

– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:

– Talán nem tudsz rajzolni?

– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?

– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.

– Hogyan kezdjem?

– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?

– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral.

Szabotáljuk-e tudattalanul Önmagunkat a siker elérésében?

Te melyik Guna-ba tartozol és mit segít az életeden, ha tudatában vagy ennek?

Ne süllyedjünk bele a körülöttünk lévő negativitásba – de hogyan?

Mit tehet értünk egy szokás?  Hogyan alakul ki egy szokásunk és milyen befolyással van az életünkre? Hogyan alakítsuk tudatosan a szokásainkat…

Eljuttathat a célunkhoz vagy megakadályozhatja azt. 
Tudatosan élve kialakíthatunk hasznos, a célunk felé segítő szokásokat, ehhez vállalni kell, hogy ha akarunk valamit, akkor tennünk is kell érte, és gyakorlatokkal megszüntethetjük, átalakíthatjuk a káros, hátráltató szokásainkat.

A kiskorban kialakult szokásainkat utánzással sajátítottuk el tudattalanul, azaz tudatos választás nélkül. Ellestük, mit, hogyan csinálnak a szüleink, testvéreink, barátaink. Az elején azt hittük az a jó, mert ők többet tudnak, később valamiért megtetszett és nem gondoltunk bele távlatokban, mit okozhat. Ezért aztán vannak hasznos, előrevivő szokásaink ugyanúgy, ahogy károsak, hátráltatóak. Ebbe a tevékenységeink ugyanúgy beletartoznak, mint a gondolatmintáink, viselkedés repertoárunk, reagálás módunk, világlátásunk, stb.

Mi a menete?

– Gondolat: megszületik a gondolat és a vágy. Pl. tornázni kellene.

– Elhatározás: elköteleződünk felé és elhatározzuk. Pl. heti 3 alkalommal fogunk… ugyanakkor vállaljuk a lemondást másról. Ha ezt csináljuk másra nem lesz időnk.

– Kimondás: elmondjuk másoknak is a tervünket, így erősítjük és kevésbé léphetünk vissza.

–  Cselekedet: megtesszük a kellő lépéseket. Pl. elmegyünk a konditerembe, vagy otthon tornázunk párszor.

– Szokás: több hónapon keresztül betartjuk az elhatározásunkat.

– Személyiség beépül az énképünkbe: Mi olyan emberek vagyunk.. Pl. akinek fontos az egészsége és hajlandó tenni érte.

– Sors: átalakítjuk a jövőnk lehetőségeit. Pl. egészségesebbé váltunk, később halunk meg (talán).

Mi fogja támogatni?

– Kis trükköket alkalmazhatunk. Pl. a tornázás példánál maradva eldöntjük, hogy ha este 8-ig nem csináltam meg, akkor 8-kor muszáj. Nem engedünk az elme kifogásainak, a lustaságunknak, és az előző szokások erejének sem. Ha valós és súlyos ok miatt nem tudjuk megcsinálni, akkor másnap duplán kell. Ha nem hozunk létre szankciót, akkor az elménk ki fogja használni a helyzetet. De így rájön, hogy nem érdemes ellenkeznie és lassan abbahagyja az akadékoskodást.

– Segít, ha valaki ellenőrzi, hogy csináljuk-e még, amit elhatároztunk. Lehet a párunk, egy barátunk, vagy ha járunk konzultációra, akkor a segítőnk.

– Kiírhatjuk egy jól látható helyre, hogy mi a célunk ezzel a szokással és naponta tudatosítjuk, hogy fontos számunkra az a cél és ezért könnyebb beépíteni a szokást is.

Mi gátolja?

Ha azt vesszük észre, hogy nem sikerült tartani az elhatározást, vizsgáljuk meg, hogy mi az akadály oka:

– Külső ok (nem jól osztottuk be az időt, váratlan munka jött közbe…)

– Belső ok merült fel (félelem, nem elég erős elköteleződés, nem tiszta a cél és az új szokás közötti kapcsolat, nem olyan, mint amire számítottunk…)

(részlet a Légy az elméd mestere című könyvből Berki Renáta)